Kultúrházak éjjel-nappal

Busókkal farsangoltak a kozármislenyiek

Ezen a hétvégén tartják a „Kultúrházak éjjel-nappal” című országos programot. Ehhez kapcsolódva a Kozármislenyi Művelődési Házban pénteken a helyi Janikovszky Éva Általános Iskola felső tagozatosai tartották meg jelmezbáljukat. Szombaton délelőtt pedig Családi Napot rendeztek a farsang jegyében. A gyerekeket és a felnőtteket jelmezbe öltözve várták.

A baranyai kisvárosban nincsenek hagyományos farsangi szokások, így a Művelődési Ház igazgatója hagyományteremtő szándékkal hívta meg a térség legismertebb figuráit. A busók öltözete ma is olyan, mint sok száz évvel ezelőtt volt. Szőrével kifordított rövid bundát, szalmával kitömött gatyát viselnek, erre pedig színes, gyapjúból kötött cifra harisnyát húznak. Lábukon bocskort viselnek. A bundát összefogó övre vagy marhakötélre akasztják a marhakolompot. Elmaradhatatlan kellék a kereplő vagy a soktollú, fából összeállított buzogány. A leglényegesebb elem a fűzfából faragott birkabőrcsuklyás álarc. A busók felvonulása a télbúcsúztató, tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló ünnepek családjába tartozik. Baka Sára elmondta, hogy a mohácsi maszkások két héttel a hagyományos busójárás előtt látogattak el Kozármislenybe, ahol nem csak utcai felvonuláson vettek részt a helyi kíváncsiskodókkal, hanem horvát táncházat is tartottak. A meghívással a két település közötti kapcsolatot szeretnék szorosabbra fűzni.

A Józsa Gergely Hagyományőrző Néptánc Egyesület táncosaival és Nemcsók Pál vezetésével magyar táncház zajlott. Az egyesület célja, hogy az ilyen családi napok alkalmával kedvet csináljanak a néptánchoz és a közeljövőben gyermek tánccsoportot alapítsanak az érdeklődő csöppségekből.

A Városi Könyvtár ezúttal is kézműves kuckónak adott helyet: papír álarcokat készíthettek az ügyes kezű kicsik. Ezen a napon – csakúgy, mint minden Családi Napon – ingyenes volt a beiratkozás.

A havonta nagy érdeklődés mellett megrendezett Családi Napok célja, hogy a Kozármislenyben élő gyermekesek egymással találkozzanak, ismerkedjenek, tartalmas órákat töltsenek együtt, valamint a helyi kézművesek és termelők portékáit megvásárolhassák. A kürtős kalács mellől most sem hiányozhattak a kerámia- és fa dísztárgyak, valamint a kézműves szappanok és házi sajtkészítmények sem. A „közös kondér” minden családi nap egyik legsikeresebb és legkeresettebb programeleme. Most helyi vállalkozó disznótorosát kóstolhatták meg a résztvevők, a kozármislenyi „mamik” pedig farsangi fánkkal kedveskedtek a vendégeknek.

A márciusi családi napra is készülnek már a szervezők. Akkor a tervek szerint az egészséges életmódra helyezik a hangsúlyt. A Krisna-völgyből várnak majd előadókat és kóstolással egybekötött ételbemutatók is lesznek.